Érem itt, pofon ott – avagy szenvedés mesterfokon

Na igen, érdekes hétvégét töltöttünk együtt január utolsó szombat-vasárnapján, mely egyetlen téma köré épült: a szenvedés köré. Azért is volt érdekes, mert az előtte lévő pénzügyes kicsit a realitás talajára terelt, ez viszont ismét magunkra, legbelülre irányította a figyelmet. Méghozzá kőkeményen.

Jancsi kezdte, fokozatosan felépítve, kérdésekkel, enyhébb témákkal, de mire eljött a vasárnap délután, igencsak benne voltunk a lecsóban. Azt hiszem, erre nincs jobb kifejezés. J

Persze azért nem kell sajnálni, elvégre éppen ezért vagyunk a tanfolyamon.

A szenvedés

Hogyan, és milyen módokat találunk ki arra, hogy minél tovább szenvedhessünk?

Jobb, ha mindenki leül: Nagyon sokszor (nem mondom, hogy mindig, de a legtöbbször) mi magunk teremtjük meg a kínlódást. Egyszerűen mesterei vagyunk.

Pár példa: tévénézés, vásárlás, evés, ivás, mások istápolása (magunk helyett, mert az könnyebb), sportolás, főzés, stb. Nyilván ezek nem azok, amikor élményszerűen űzzük őket, hanem figyelemelterelésként, ami közben ezen kattog a kis fejecskénk.

A megoldás:

Együtt lenni a fájdalommal, merni megélni, hinni abban, hogy a szenvedésnek van vége. Ez rendkívül nehéz dolog. Szembenézni azzal, ami fáj, ami bánt. Hogy elfogadjuk, hogy ez most így van. És hogy nem kell, hogy a következő pillanatban legyen. Megfigyelni önmagunkat, és számot vetni nap végén az aznap történtekkel, a kínzó gondolatokkal. Ugye, hogy nem könnyű? A világ legjobb kifogása pedig, hogy de mikor, mert Neked nincs rá időd. Nem is lesz, ha nem szánsz rá, ez a szomorú.

És a tanfolyamon egy dolgot mond el mindig Andi és Jancsi (az összes többin kívül, de ez a legfontosabb):

Bármennyit ücsöröghetsz a stúdióban, a jó társaságban, jelenlétben hétvégente, minden a gyakorlaton múlik. Hogy megcsinálod-e, amit kérnek. Belemész-e, átgondolod-e? Ha nem, ők nem vesztenek. Csak Te nem fejlődsz előre, hanem visszafelé. És utána meg jön a csodálkozás, hogy már megint bosszús vagy, meg nem megy semmi, meg különben és egyáltalán. Van azért ebben igazság, így a félidőn túl elég jól látszik. Betegségek, nem jövök, nem figyelek, stb.

A megoldás kettő – a Flow:

A szenvedés ellentéte a flow, vagyis azok az élmények, amelyek örömet okoznak. Ezeket is érdemes jó alaposan górcső alá venni. Mely tevékenységeket szeretünk, és melyeket kevésbé, mi az, ami annyira fúj, hogy nagyon? Ezt az élet minden területén szét lehet nézni. Legyen szó az otthoni takarításról, vagy a munkáról. Utóbbival igen sokat foglalkoztunk-foglalkozunk a Valódi Hivatás témakörében is.

Mi az, amit szeretsz? Ha ezek megvannak a kérdés: hogyan tudnál ezekbe még több élményt csempészni? Lehet, vagy ezek nagyon szuperjó dolgok? Van olyan, amit esetleg kevésbé szeretsz, de átgondolva igazából tehetnéd még jobbá, élvezetesebbé? És mely tevékenység az, ami bár örömet okoz, totál haszontalan, és nem is a kedvenceid közé tartozik? Fájdalmas, de lehet a többi, igazán jó flow-s tevékenységedre több időt tudnál szánni, ergó Te magad is jobban lennél.

Aztán jönnek a kevésbé kedvelt dolgok, vagy olyanok, amik a lista végén vannak: Pl.: otthoni takarítás, nyűg vagy élmény? Van olyan része, amit utálsz? Meg tudod szervezni, hogy ne Te csináld? Esetleg a párod, vagy takarítót hívni alkalmanként, vagy át lehet fordítani élménnyé, mondjuk a legnagyobb gyerekre rábízható, és felügyelettel ő is fontosnak, és hasznosnak érezheti magát? Ezek persze csak példák, de a kiszervezéseken sok múlik! J

Ugye, hogy kemény dió?! Kókuszdió, mert az neccesebb, mint a sima…

Igen, ezzel telt a hétvégénk, kőkemény szembenézéssel magunkkal. Meditációval. És az utána követő felismerésekkel. Aztán, hogy ez fejben marad, vagy vesszük a fáradtságot, no meg a bátorságot, hogy szembenézzünk vele – netalán még házit is írjunk -, az megint egy  másik kérdés.

Talán éppen ideillő filmajánló, elvégre Hawking-nak is van oka a szenvedésre, de nem arra koncentrál...

Volt még egy nagyon fontos momentuma a hétvégének, nevezetesen a vendégelőadónk. Ezúttal Balzsay Károly tisztelt meg minket azzal, hogy eljött hozzánk, és önmagáról, az ökölvívásról, a kudarcokról, és alapvetően a kitartásról beszél nekünk-velünk. Csakúgy, mint korábbi előadóink, akikről már olvashattatok, egyszerűen csodálatos élményt kaptunk, köszönjük, Andi, Jancsi, és persze Karcsi!

Ez az ember valami félelmetes, és kivételesen nem azért, mert valószínűleg a másodperc törtrésze alatt le tud ütni J. Hanem, amiket átélt, ahogy megéli a dolgait, az csodálatos. Egyrészt picit egy állat, mert üt-vág, és még élvezi is, másrészt pedig olyan kudarcokból állt fel, ami sokakat meghátrálásra késztetne. Például, meccs közben érzi, hogy jaj, baj van a fülemmel. Ja, csak beszakadt a dobhártyája, nincs, pont. Akkor megyünk anélkül tovább. Ja, a kezem furcsa, ja, eltört. Ok, meggyógyul, megyünk tovább. Igen, betegség, rák, majdnem olyan, mint a megfázás, kemó után megyünk tovább. Szédületes! Ha valakin látni az élet teljes megélést, akkor az ő. Családos, megy, vonul, edzőként már az ifjakat készíti fel remélhetőleg az olimpiára (ez az álma), és egyszerűen megy tovább. Volt valami, ami most, jelenleg, adott pillanatban nincs. Arra kell koncentrálni, ami van, és ott a mostban bizony remek dolgok vannak. Nem is tudom, mit mondjak még róla, hiszen a neten sok infó elérhető, de a személyes találkozás szerintem mindannyiunkat elvarázsolt és nagy löketet adott a hétvége témájában is ahhoz, hogy szembe merjünk nézni a kihívásokkal, szenvedésekkel, és örömökkel! Köszönjük!

Valahogy így vagyunk most. Megint hétvége, Dudvai Jánost, és dr. Szondy Mátét „kapjuk” ezúttal, nagyon kíváncsian várom.

-          Máté Brigi -