A gyermekkor sajátosságai I. rész

Fantasztikus élményben lehetett részem szombaton, ugyanis a tanfolyam keretén belül ezúttal dr. Vekerdy Tamás pszichológus előadásán vehettünk részt, mely nyitott volt a nagyközönség számára is, így jó páran betekinthettek „kulisszáink mögé”, ha csak egy picit is.

Ha mást nem is, azt biztosan észrevették, hogy Jancsi kiváló kommunikációs tréningjei használtak, ugyanis egyöntetűen válaszolt minden tanfolyami résztvevő a kérdésekre, határozott igennel, vagy nemmel.

Az előadásról elöljáróban csak annyit tudok nyilatkozni, hogy CSÚCSSZUPER volt! Bár sokszor találkoztam már a Tanár Úr nevével, és távolról nyomon követtem, és elismeréssel adóztam munkásságának, ez az előadás jelentősen megerősítette bennem, hogy bizony sosem lehet tudni, honnan jön a felismerés. Kötetlen, laza, tiszteletreméltó, és hatalmas tudással rendelkező ember, mindenkinek bátran ajánlom, hogy élőben látogasson el egy előadásra!

(Önéletrajzot nem írok ide, bocsi - van sok a neten J )

A Tanár Úr – kérte, hogy így hívjuk -, több gyermekkori szakaszról beszélt nekünk, illetve az ezeken belüli sajátosságokról: Kisgyermekkor (0-3 év között), óvodás kor, kisiskolás kor, valamint a kamaszkorról. Igazából nagyon nem szeretnék belemenni az elméletbe, mert még sok olvasnivaló vár rám is ebben a témában, de pár gondolat talán mindenkinek hasznára válik. Azonban a bejegyzésem kezd hosszúra nyúlni, így két részben osztom meg a Tisztelt Nagyérdeművel, és kérlek Titeket, hogy javítsatok, mondjátok el a véleményetek, remélem nem írtam rosszul semmit.

-          Kisgyermekkor: Két elmélet uralkodik ez időtájt; a „legyél, aki vagy”, és a „legyél, akivé én akarlak tenni”. Utóbbinál jönnek elő azok a tipikus példák, amikor behatároljuk, hogy ezzel vagy azzal a tulajdonsággal rendelkezik a gyermekünk. A legkisebbek számára nagyon fontos, a személyes érzelem a dallamos, ritmikus érintkezéssel. Vagyis, amikor csak tehetjük, énekeljünk, meséljünk a gyermekeknek, fejből, és érintsük meg, simítsuk meg a kezét, hangunk ne legyen monoton, hanem dallamos, pl.: Kodály-Bartók gyermekjátékok. Ez az időszak azért is fontos, mert ha itt meg tudjuk teremteni a gyermeknek az érzelmi biztonságát, az a kamaszkorban jelenik meg, mivel gyermekünk ugyanúgy lázadó lesz, mint bármely másik, ám ha el is indul bulizni, esetleg iszik egy pohár valamit, akkor is önmagától fog leállni. A legtöbb kamasznál ide vezethető vissza a függőség, a rossz társaságba való keveredés, de erről később még. Az érzelmi biztonság mellett, amit mi, szülők adhatunk a gyermekünknek, különösen fontos még tudnunk, hogy az újszülött ősbizalommal érkezik a világra. Vagyis, nem kérdőjelezi meg senki jóságát, semmit. Ha ez sérül, az szintén a későbbi életszakaszban fog megmutatkozni.

-          Óvodáskor: Ugorjunk kicsit az időben! Egy felmérés szerint óvodásokat kérdeztek meg arról, hogy mi a legjobb dolog az oviban. A válasz egyöntetűen az volt, hogy Amikor anya értem jön! Fontos ez a visszajelzés, mert bármennyire is jól érzi magát az oviban a gyermek, később nem szeretne ebbe az időbe visszamenni. Ezért van az, hogy ha megkérdezzük, mi volt az ebéd/mi volt az oviban; akkor nem, vagy alig válaszol a gyermek. Ő már a szüleivel akar lenni, nem az oviban megint. Hagyni kell, egymással foglalkozni, és lehet, hogy csak este, lefekvéskor kezdi el mondani, de önmagától, hogy a Bence azt mondta, hogy csúnya vagyok, az Andi néni megdicsért, stb…

Másik fontos dolog a korlátlanság, ami két fontos dologban jelenik meg – vagy legalábbis kellene-; egyrészt a nyelvben (előbb van a nyelv kialakulása, hogy megtanulnak beszélni, és utána a gondolkodás), illetve a mozgásban. Egyikben sem jó, ha korlátozzuk, javítjuk. Példaként  a tányért – tányérot szót mondta el a Tanár Úr. A gyermek érzi, hogy mit-hogy tud kimondani, és bár később ez csiszolódik, beszéde logikusságának hajnalán még nem jó, ha korlátozzuk.

Ebben a korban különösen fontos szerepe van a meséknek. Szintén visszatérünk a kisgyermekkori dolgokra, hogy ritmikusan, dallamosan meséljünk, amennyire lehet, fejből. Egy megszokott mesekönyv alaptörténetét magunkban elolvasva, felkészülve nekünk is könnyebb elmesélni, így az élettelibbé, meseszerűvé válik, tele izgalmakkal. Szintén érdemes figyelni, hogy legyen nyugvópontja a mesének, ne hagyjuk félbe, inkább rövidítsük le, hogy a gyermek nyugodtan tudjon aludni térni.

Mesekönyv tipp: Ha képes mesekönyvet adunk a gyermeknek, gazdagon illusztrált legyen, hogy minden részletet láthasson a gyermek, és ajánlotta A dühös polip c. mesekönyvet is, mely nyugtató, levezető hatással van a gyermekekre.

Dr. Vekerdy Tamás szerint a látott mese, nem mese. Nem hagyja a belső képkidolgozást kiteljesedni a gyermekben, hanem kész „tények” elé állítja, vagyis a külső kép blokkolja a belső képkészítést, ami növeli az agresszivitást (ez vonatkozik a korai bábszínházas, színházas, és mozis élményekre is, 5 éves kor előtt nem ajánlott-külső képhez tartoznak még a képregények is).

Igen, ennyi minden, és még több hangzott el a mintegy három órás előadás alatt. Remélem senkit nem untattam, hogy leírtam. Az én észrevételem ennek végén az volt, mint egy óvodás anyukája, hogy még menthető a gyermek J

Minden korban az, nehogy most pánikoljon mindenki! Volt rá példa, hogy akkor most elcsesztem… Semmi nincs, amin ne lehetne változtatni!

Hamarosan érkezem a folytatással, a kisiskolás és a kamaszkor rejtelmeivel, addig is mesékre fel!

Utóirat: A Tanár Úr legújabb könyve nemrég jelent meg, ajánlom szíves figyelmetekbe- amint odajutok, hogy én is magamévá tegyem, hozok egy kis ajánlót, rendben? :)

A könyv linkje

Drága Andinak, és Jancsinak ezúton is óóóriási köszönet a lehetőségért!

-          Máté Brigi -

Önismerkedés

Péntek éjszaka van. Aludnom kellene, de valahol az is motoszkál, hogy megírjam ezt a bejegyzést. Mivel nem aludtam el, íme:

A héten több dologgal is kellett szembesülnöm, amit arra vezethetek vissza, hogy a tanfolyamon tanultakat érdemes alkalmazni minden nap, minden percében-vagyis most és most és most és…. most is!, és bizony sokszor igaz az a mondás, hogy a türelem rózsát terem. Ha azt nem is, jó-jobb emberi kapcsolatokat mindenképp. És még valamit: Őszinteséget.

Folyamatosan látom-olvasom-hallom-tapasztalom, ahogy a többiek is rengeteg változáson esnek át, olykor önmaguk sem értve, mi történik. Sok dolog van változóban, és ezt nehéz megemészteni, időt adni neki, elfogadni, megélni… Főleg azért, mert legtöbbször mi vagyunk felgyorsulva, a házi feladatok, az élettörténetek, vagy csak egy-egy flow által és bizony a környezetünk nem mindig reagál úgy, ahogy mi azt szeretnénk. Ráadásul már a legtöbb esetben – azért azzal nem ámítom magam, hogy mindig :P -, hogy ha az egókánk próbálja a hülyeségeit sugallni. De felismerni az egy dolog, tenni vele-általa, elfogadni, és egyúttal nem feltétlen aszerint cselekedni, nos az más.

Én személy szerint a héten rájöttem, hogy két számomra fontos ember, nem feltétlen azonnal úgy gondolkodik, ahogy én. És ezt bizony el kell fogadni, és nem elítélni, és rájuk erőszakolni magam, és a gondolataim… Kevesebb időt töltök a párommal, a barátaimmal, egyszerűen azért, mert magamra figyelek. És mivel ez így van, sokkal jobban megfigyelem önnön reakcióim, és igyekszem ezeket már ésszerűen kezelni.. Nem azonnal felkapni a vizet, ha nem úgy történik valami, ahogy én szeretném, és igyekszem megérteni a másik álláspontját. A héten volt rá példa, hogy nem ment. Hogy miért kell, hogy így legyen. És az elmém súgott: nem jó így, változtatni kell, mondd meg így megy úgy, de hát mit képzel ez magáról.. – semmi kedvesség. És valahogy ki tudtam zárni. Rohadt nehéz volt. De végül a türelem segített. És megoldódott magától, sőt mi több, nyugodtan tudunk beszélgetni arról, hogyan tudunk még több időt, minőségben együtt tölteni… Furcsa, és egyben hihetetlen érzés, hogy ezt így is lehet.

A másik tapasztalás, hogy bármennyire is vannak közeli barátaim, kevesebb időm van rájuk. Nem azért, mert így szeretném, egyszerűen csak azért, mert jó olyanokkal is lenni, akik velem fejlődnek, akikkel ezekről is tudunk beszélgetni, megélni a dolgokat… Ezen felül sokkal többet foglalkozom magammal, és jó befelé figyelni. Jó felfedezni egy olyan én-t, aki mindig is ott volt, és most előbukkant, és egyszerűen csodákat hoz magával…

Persze nem könnyű. Türelmesnek lenni, és egyúttal kiállni. Önmagadért. Azért, aki tényleg vagy. Harc nélkül. Embernyelven. De megvárod, kibírod, elmondod, nehezen, sírva, türelemben… Sok ilyet olvasok mostanság az osztálytársaimnál, sok ilyenről beszélgetünk, és még ennél többet tapasztalunk meg…

Valahogy erősebbek lettek a jó dolgok… A flow: egy mosoly, egy kocka csoki, a jó idő, egy színházi előadás… - egy jó kávé, vagy egy pohár bor a „kávés teammel” .. J

Jó az osztályunk.. jó együtt lenni még azzal is, akit nem látunk, mert nem itt lakik, jó olvasni a hétköznapi dolgokat. Erőt ad.. 

Andi, és Jancsi pedig mindenben támogat, és emberfelettit teljesítenek…

És mellettük ott vannak a csodálatos előadók, akik minden alkalommal újat mutatnak nekünk: Baksa Betti, Mátrai Vanda, Szatory Dávid…

Fúú, bármennyire is sok gondolatot próbálok összeszedni, még több jön a helyére. De még ezt is élvezem, nagyon is!

és előre is elnézést Mindenkitől – ez itt az önreklám helye – kicsit tanfolyamnak, kicsit magamnak, de saját tollból Nektek magamnak mindenkinek…

Jelen

Megélni, s nem feledni,
minden pillanat érted, s veled teremt
rajtad áll, hogy velemész, vagy küzdesz, 
mint Don Quixote, harcolsz
képzelt szélmalmaiddal,
s végül lásd eltelt az élet,
önmagad nélkül.

Néha csak az áramlat kell,
megtaláld, megéld,
vidd hírét belülről szólva,
valódi utad úgyis szél szárnyán szállva
sokszorozza erőd.
most a lét, a lét most van,
néha nehéz, de felemelő,
gyönyörűt hozó
állapot.

Veled megosztom, te megosztod velem,
bizalommal telve,
egy kávé mellett, merre megyünk,
velem tartasz, ha csak egy percre is,
áramlat, mi idesodort, 
élmény volt a javából.
Jelenség, élet öröm,
mi elragadt, s talán
örökre velünk marad.

- Máté Brigitta -

Flow

Tegnap került a kezembe a Fred-faktor című könyv, amely igencsak eltalált. Mondhatom, FLOW élményt okozott az olvasása, és egyúttal a saját valódi gondolataim is a felszínre törtek, és nem hagyták érvényesülni az az iránti aggódást, hogy odaérek-e a gyermekért az oviba, jajj ezt a metrót el kell érnem, és társai. :)

Fred egyébként egy postás, aki jól, ÖRÖMMEL végzi hivatását, vagyis megtesz mindent azért, hogy ő saját magával elégedett legyen, élvezze munkáját. Igen, nem egy álommunka, mert ugye van egy egyenruha, meg rohangálhat a házak között, és kézbesítheti a küldeményeket. Valljuk be, ha csak nem a húsz éve a házunkba járó Józsi bácsi dolgozik a postánál, nem nagyon figyelünk rájuk, a legtöbb esetben nem is foglalkozunk velük, és még kedvesek sem vagyunk túlzottan, max. köszönünk. Hangsúlyozom: a legtöbb esetben, mert momentán én sem tudom, ki a postásunk, szerintem az elmúlt fél év alatt egyszer találkoztam vele.

Szóval visszatérve Fredre, kedves volt, figyelt arra, ki-mikor nincs otthon, félretegye-e a küldeményét, mikor hozza ki, ilyesmikkel kedveskedett. Tehát igazából nem nagy dolgok, még csaknem is lett volna kötelessége, de megtette, mert számára ez fontos volt, így végezte el teljesen azt, amire bízták. Élvezte a Valódi Hivatását.

a Fred faktor - a kiadó linkje

Aztán a könyv kitér arra, hogy igazából rájött, hogy a Fred jelenség, amit Fred-faktornak nevezett el végül, igazából nem is számít ritka kivételnek, mert számos helyen találkozott vele. Megkapunk pár példát a légiutaskísérőn át, a mosodásig, amik mind azt igazolják, hogy az a foglalkozás, amiben vannak, jó nekik, elégedettek vele. Közelében nincsenek a világrengető dolgokhoz, nem is vágynak rá, egyszerűen csak minden nap, minden percében megtesznek mindent azért, hogy élvezzék azt, amit csinálnak. És ugye, ha ezt látja, tapasztalja az ember, akkor visszatérő lesz, és saját maga is formálódik. Ha pedig belül rend van, kifelé is jön, és az hozza magával a jó dolgok tömkelegét.

-          Ti voltatok már olyan üzletben (akár élelmiszerbolt, vagy éppen olyan hely, ahol kevesebbet fordultok meg, könyvesbolt, műszaki cikk üzlet), ahol az eladó rendkívül segítőkész volt, nem mászott rátok, tudta amit kell, figyelmes volt? Nálam voltak-vannak ilyenek, könyvesboltban, kávézóba, és tényleg nem látom azt, hogy erőlködnie kellene az illetőnek azért, hogy megtegye amiért dolgozik, és örömmel is teszi. Egymillió negatív példa is van, de most nem erre szeretném felhívni a figyelmeteket, az elme úgyis azonnal dobálja a példákat - a kis gonosz. :)

Hogy jön mindez a FLOW-hoz, vagyis az Öröm, az Életöröm, az áramláshoz?

Nem tudom, én ezzel kötöttem össze, talán azért, mert számomra az olvasás is flow-élmény. Kikapcsol, elmerülök benne, csakúgy,mint az írásban. Szánjunk időt ezekre, szánjunk időt magunkra! Mindig! Fontos, hogy a mindennapi kötelezettségek, és felelősségek mellett engedjünk meg magunknak egy kis lazulást, ami a miénk. Legyen az egy óra a fürdőkádban, egy edzés, olvasás, rajzolás, festés, kötés, zenehallgatás, túrázás, séta a városban, baráti összejövetel, filmezés, szóval akármi. Nem is kell nagy dolog, csak szerezzünk pozitív élményeket, amelyek felfrissítenek.

Én rájöttem, hogy bár reggel nehezen ébredek, panaszkodok, sokszor hisztizek egy-egy feladat teljesítésénél (ez rendszerint magamban történik), rengeteg flow ér nap, mint nap.

Egy e-mail, egy face-beszélgetés, az Életvezetési Tanfolyamosok sok-sok bejegyzése, és hozzászólása, érdeklődés az írásaim iránt, reggel az óriásszemű gyönyörű lányom ébresztése, és együttlevés, összebújás pár percre, egy csók, egy reggeli kávé, siker a munkában, hirtelen felmerülő dolgok megoldása, egy finom étel, maga a főzés, az esti nyugalom, olvasás akár útközben, írás…

Egyszerűen érthetetlen, hogy amikor látom leírva, milyen egyszerű, de hétköznap sokkal nehezebb megvalósítani azt, hogy az elme által küldött gondolatokra, nem fog sikerülni, nemjó, nincs időd, rossz amit csinálsz, nem érsz oda, utálni fogja, ideges lesz, stb… tudj reagálni. Megkérdezni, hogy tényleg? Vagy csak te gondolod? És igazából nem is úgy van?

Jó sok minden rohant le hirtelen J De nagyon-nagyon élvezem,  és örülök, hogy megtehetem, kiírhatom magamból, magamnak-Nektek.

A mai íráson túl megyek Király Viktor dedikálásra, nekem flow J Méghozzá Emmával! J

Holnap pedig Életvezetési Tanfolyam folytatás, a Valódi Hivatásról! Nagyon érdekel!

Ja, és az is flow, hogy ott lesz vagy 30-35 ember, akikkel csak jó élmények vannak, szóóóval most már befejezhetném ezt a bejegyzést. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy mostantól sokkal gyakrabban fogok jelentkezni!

Ui.: Amúgy kezdem érteni, miért jött létre a Hálafüzet, meg azok a kihívások, hogy 100 napon keresztül ki kell írni, hogy milyen poztívum ért. Ezen időszak alatt rendszerint, ha tényleg odafigyel az ember, rá kell ébredjen,

-          hogy sokkal több jó éri, mint amit észlel,

-          néha ő maga a negativizmus forrása, megjósolja-ítéli előre a helyzetet, embereket,

-          vagy arra ébred rá, mi okoz számára flow-t, miben érzi igazán jól magát,

-          miben kell változtatnia, ha kell.

Nektek van ilyen hálafüzetetek, vagy megjegyzitek, odafigyeltek ezekre?

ui2.: oké, mostmár tényleg befogom. :P

 - Máté Brigi -

és, bár nem írtam, írom le a konkrét neveket, többetekkel is találkoztam, beszélgettem, vagy csak eszébe jutottam az Életvezetési Tanfolyamról, és küldött egy üzenetet: jólesett nagyon és KÖSZÖNÖM! FLOOOW! Imádom ezt a csapatot, a teljeset :)

Mindennapi szenvedések

Volt ez az az idézet Eckhart Tolle-tól az Élet-Öröm Programok facebook oldalán, és az az igazság, hogy megfogott. Nem tökéletes az angol tudásom, de a lényeg ez:

"A szenvedésnek idő kell, nem tud létezni a MOST-ban."

Egyet kell értsek. Erre pedig mostanság egyre többször ráébredek, mintegy "megvilágosodásként támadnak meg". Nem rég beláttam, hogy van egy munka, amit nem tudok már elvégezni. Nem élvezem, nem akarom, hátráltat, és ettől stresszelek, nem tudom időre megcsinálni, stb. Nagyon sokáig azt hittem, hogy ez az én hibám, alkalmatlan vagyok tényleg. Aztán egy nap, egy jogos kritika után rájöttem, hogy nem szabad ezt így. Sem Ők, sem pedig Én nem ezt érdemlem. Vagy megy, vagy nem. Az utóbbi mellett döntöttem, és nem bánom. Szeretem, tisztelem őket, akik segítettek, mellettem voltak négy hosszú éven át, de másfelé megy az utam. Nagyon nehéz volt.

A LEGROSSZABB: nem maga a felmondás volt, nem az elválás. Hanem azok az üzenetek, amelyeket az egóm küldözgetett:

•  nem fogsz találni mást
•  nem fogsz tudni megélni
•  a gyereked nem tudod ellátni
•  éhen fogsz halni
•  nyomorult kis szerencsétlen vagy
•  hálátlan dög

stb...

Igen, ezek kőkeményen, és kíméletlenül mászkáltak a fejemben. Adtam nekik időt. Ahogy fent is mondja Tolle,  szenvedésnek idő kell. 

De szerencsére ez nem tartott sokáig (azért még van próbálkozás). Minden tanfolyami résztvevő, Drága Andi, és Jancsi azt üzente, hogy MOST kell JELEN lenni!Meg kell élni, nem hadakozni... Nem így szó szerint, de idézetekkel, saját történetekkel, merész cselekedetekkel bátorítottak, és bár csendben voltam, belső harcot vívtam, végül én is elmondtam. És nagyon jó érzés volt. Azóta is. Kérhettem volna bármikor, elmondhattam volna bármikor, de így tudat alatt is rengeteget segítettek, köszi Nektek. 

Ez volt a csendességem oka  is, de újra itt :)

Byron Katie megfordítását alkalmaztam. Sokszor. Nagyon agresszív agyam van, és az egyik legfontosabb táptalajt vesztette el, viszont már most érzem a döntésem helyességét. 

• Igaz az, hogy szerencsétlen/hálátlan/munkaképtelen/munkakerülő vagyok? - Naná, hogy nem.
• Tutira biztos, ezerszázalék? - Igen, ezerszázalék.
• JObb lenne e nélküla gondolat nélkül? - Sokkal.
• Ki lennél e nélkül a gondolat nélkül? - Valaki, aki tudja, mit akar, aki ismeri a Valódi Hivatását, és végre elkötelezte magát mellette.

A Valódi Én mellett.

- Máté Brigi -

A házi feladat

Drága Olvasók!

Nem semmi tevékenységeknek kell eleget tennünk nap, mint nap. A tanfolyam ugyanis nem piskóta! (Épp Gordon Ramsay fantasztikus élettörténetét olvasom, onnan a kifejezés J ) A napi, megszokott, és kötelező teendők mellett ugyanis éppen a hétköznapokban, no meg persze a hétvégékben rejlik fejlődésünk titka. A tanfolyami hétvége feltölt erővel, tudással, de az igazi haladás a mindennapokban rejlik. No igen, ez pedig azzal jár, hogy sok-sok-sok, és még annál is több házit kapunk. Mindig. És egyre csak több lesz. Akkor is, ha már rég kinőttél az iskolapadból, 20-30-40-50-60 éveseket sem kímél Andi és Jancsi J.

Mégsem panaszkodunk. Örülünk, mert azt jelenti, foglalkoznak velünk, és akár facebookon, e-mailben is segítséget kérhetünk. Bizony szoktunk, drága Mindenki. Muszáj. A testünk, és az elménk heves tiltakozásba kezdett mindenkinél. Fura történések, a minket körülvevő emberek személyiségének pálfordulása, hirtelen feltörő betegségek, és különböző nyavalyák kerítenek olykor hatalmukba, vagy legalábbis próbálnak, ami mind-mind a saját magunk visszatükröződése... 

Nehéz. Mert ki kell törni abból, ami eddig volt. Hogy azon szenvedtünk, ami igazán nem is szenvedés, amire nincs igazán ITT és MOST befolyásunk. Oda érek-e a munkába, kész van-e a feladat, a gyerek elesik-e, mit főzzek, stb… Nem figyelünk arra, ami körülöttünk van. Az időjárásra, a fákra, a levelek színére, a lágy szellő fuvallatára, a kedves szavakra, a sírásra, a nevetésre… Elmegy mellettünk, akárcsak az ÉLET.

1. Ezt tanuljuk most. A házik, hogy megfigyeljük ezeket az apróságokat, és megpróbáljuk megfordítani, vagy csak pár percet JELEN lenni, akár útközben, nem bosszankodva- majd persze minél többet -, ez az IGAZI feladat.

2. Ehhez, legalábbis nekem, nagyban hozzájárul, és elmekikapcsolásra kényszerít a sok könyv, film, zene, ami elhangzik. Ezeket is azért írom, osztom meg Veletek, mert amíg olvasol, filmet nézel, remélhetőleg odafigyelsz, és JELEN vagy, és az elméd nem zúdít ránk mindenfélét.

OLVASNIVALÓK:

Dan Millman: A békés harcos útja

Csíkszentmihályi Mihály: Flow/Életöröm

Byron Katie: Négy kérdés

Eckhart Tolle: A MOST hatalma

3. A harmadik, ami szerintem nagyon jó dolog: a vizualizáció. Az, hogy minden nap elképzeled, hogy mi az az egy (max. kettő) dolog, cél, amit a legjobban el szeretnél érni: sok pénz, könyvdedikálás (én mindig ezt képzelem), és ezt a lehető legrészletesebben felépíted a vizualizációban. Mivel alapvetően a fantáziám van segítségemre, írásban is, ez elég jól megy.

NÉZNIVALÓ:

Amadeus

A békés harcos útja

Amerikai história X

(ajánljatok, egészítsetek ki kérlek, ha tudtok! :) )

Byron Katie-től viszont még van mit tanulnom, olvasnom. Nem könnyű megfordítani az aktuális szenvedésem, mivel az rettentő fontos, és szeretek; pontosabban az elmém szeret hozzá ragaszkodni…

DE! Majd apránként sok-sok-sok házival, gyakorlással, változtatunk. Tényleg nem azonnal, apránként J 

Aki velünk szeretne tartani, jöjjön a tanfolyamra bátran, ha nem most, legközelebb, minden perce megéri!

És most megyek vizualizálni azt, hogy elküldtem a hiperszuper házim Andinak és Jancsinak.. J

A köv. bejegyzésben a második hétvégéről ejtek pár szót, addig is nyugodtan osszátok meg velem véleményetek, gondolatotokat, kérdéseiteket J

Az utóirat margójára: Aki meg már most feladná, annak itt a német tornász, aki hasonló Dan Millmanhoz, nem azokkal a próbálkozásokkal (amit mi kudarcnak ítélünk) foglalkozott, amelyek nem vezettek az általa remélt eredményre, hiszen az számukra csak annak jelzése, hogyan ne csinálják; hanem továbbmentek, és egy lehetetlen tornaelemet mutatott be a napokban. És ez nem film, nem könyv, nem történelem, hanem maga a VALÓSÁG.

Andreas Bretschneider - 800-ból nyolc sikerült...

Máté Brigi

Az első hétvégén túl

 Az első nagy levegővétel majdhogynem újjászületve. Azonnal és elsőként azt kell megjegyeznem,hogy ez a tanfolyamosdi egyáltalán nem olyan könnyű, mint ahogy azt az ember gondolná. Nem csak felkelni, ott lenni a hétvége mindkét napján, hanem tényleg OTT lenni. Figyelni, tanulni, okosodni, esetlegesen jegyzetelni, folyamatosan. Ez pedig nem elegendő, mert ugye mindent át kell ültetni a gyakorlatba, a mindennapi életbe. Kemény meló, és még csak most kezdtünk! J

Ugyanakkor nem nagyon panaszkodhatok, minden lehetséges segítséget megkapok-megkapunk, és egymástól is kérdezhetünk, jelezhetjük aktuális kínlódásunkat. Abból pedig van bőven.

Miért is? Lássuk kicsit az elméleti részt:

Kezdjük azzal, hogy rengeteg hiedelmünk, szokásunk, gondolatunk van, amiről úgy véljük, hogy azt bizony én gondolom. Erre a legeslegjobb példa az Amerikai História X című film, ahol tökéletesen megmutatkozik, hogy a négerek iránti ellenszenv a szülőktől, és a főszereplőt körülvevő szűk környezettől függ, ami SAJÁT, VALÓS élmények hatására átformálódik. Ugyan a filmben ez gyökeres változást jelent, a saját életünkben nem feltétlenül lesz így, hiszen egyezhet a kettő, de nem mindegy, hogy az, amit gondolunk mi vagyunk tényleg, vagy csak KONDÍCIONÁLTSÁG.

Tudnivaló ugyanis, hogy egészen fiatal korunkban, 12 év körül a gyermek azonosul mindazzal, amit addig látott, hallott, tapasztalt. Mivel itt még azért igen kevés felnőttkori dolgot láthatunk, ezért a későbbiekben lesz ugyan véleményünk mindenről, ám ez tényleg a miénk? Mi saját magunk megtapasztaltuk, vagy anyu-apu-tanárbácsi-szomszéd néni mondta ezt, és megragadt a fejünkben?

Nos, nem szeretnék nagyon belemenni (gyertek el a tanfolyamra  és tanuljátok meg Ti is rendesen, hiszen ezek csak töredékek J), de a lényeg, hogy ez olyan, mint egy „illúzió én, egó”. Remélhetőleg a tanfolyam végére ez lesz, amit szépen átkonvertálunk/felülírnunk. Van munka bőven, legfőképp a szembesítés, és egyáltalán nem könnyű.

Igazából most, ahogy írom a bejegyzést, rájöttem, hogy minden hétvégéről litániákat lehetne zengeni, de azért igyekszem rövidíteni, és a lényeget megragadni.

Tehát: JELENLÉT! Azt hiszem, ezt a szót bele kell vésni jóóó alaposan a fejecskénkbe. Sokkal figyelmesebb, nyitottabb az, aki ebben van. Vagyis: nem rágódsz azon, hogy mi lett volna, ha; és mi lenne, ha ez vagy az történne. Egyszerűbben, nem a múlt és a jövő különböző alternatíváival foglalkoznánk, hanem azzal, ami éppen MOST van, JELENLEG.

Erre kiváló példa a munkába menetel oda, vagy éppen haza: Én rendszerint azon szenvedek, hogy biztosan nem érek oda, sz…t busz, villamos, metró, és a … főnök tuti le.. sz, és a ….. feladat sincs kész. Ja, és közben ott van a lányom, akire rá sem nézek, mert rohanni kell a …. oviba. A héten ezt gyakoroltam nagyon sokat, hogy csak legalább már amíg vele vagyok, addig rá figyeljek, és az eredmény azonnali és meglepő. Körülbelül 15 percet töltünk a villamoson, és kivételesen a szokásos bosszankodás helyett (amin ugye úgysem tudok változtatni, plusz még meg sem történt), szójátékokat játszottunk. Én is élveztem, ő is, és vidáman kezdődött a nap.

Ugyanakkor nagyon fontos hozzátennem, hogy nekem sem megy minden. Attól, hogy elkezdtem a tanfolyamot, hogy igyekszem minden feladatot lelkiismeretesen végigcsinálni, küzdeni, még nagyon hosszú az út ahhoz, hogy reggelente hozzám lehessen szólni, és érdemleges választ tudjak adni, kávéivás előtt. Ezt csak azért, hogy nem lettem egyből guru J

A jelenlétre ugyanakkor számos általunk is ismert példa van, legyen az egy híres zeneszerző, vagy éppen egy könyv, ami megmutatja ezt a folyamatot. Ilyen pl.  Mozart, aki komponálás közben csak a zenére figyelt, ettől olyan csodálatosak, és varázslatosak a dallamai. (Filmajánló: Amadeus) Könyvpélda a felismerésre, és változtatásra való igényről Az emlékek őre, olvassátok el,és esetleg már filmben is megnézhetitek, én még nem láttam, de remélem jó lett J

Byron Katie: Az élet egy álom

A két nap során persze foglalkozunk azért a jövőképpel is, vizualizációs gyakorlatokat végzünk. Mit szeretnél, hogyan, hol, milyen színű, kik vannak ott, stb… Egy-két dologra koncentrálva, meditálva, minél részletesebben kidolgozva-kigondolva. Mindezt azért, hogy az agyacskánk (bocsi, hogy folyton becézéseket használok) az ezekhez szükséges dolgokat vegye előre a fontossági sorrenden, és így ezeket fogjuk, ezeket a lehetőségeket észrevenni-észlelni. (Vonzás törvénye, Titkok)

Meditációhoz ajánlom, fantasztikus zene :)

A hétvége után, miközben rengeteg elméleti okítás történt, sok-sok film, könyv, zeneajánlót kaptunk. Ezeket összetéve, megnézve, olvasva folyamatos munkának vagyunk kitéve. Nagyon nehéz időt szánni rá, hogy kiszakítsuk magunkat a megszokottból, a ritmusunkból, és a változás útjára lépni, amely a saját VALÓDI ÉN megtalálása a cél. 

Ebben sokat, végtelen számú segítséget jelent Andi és Jancsi, folyton lehet kérdezni, elmélkedni, megmutatni mit gondolunk egy-egy dalról, filmről. Ez pedig kell nekünk-nekem, és végtelen köszönet érte, mert most aztán igazán szükséges, hogy ne vesszünk el. Plusz olyan szuper koponyák, mint Eckhart Tolle, vagy éppen Byron Katie, Gandhi munkásságát is megismerhetjük alaposabban, és az általuk képviselt, eredményes módszereket szintén átültethetjük a saját fejecskénkbe. Byron Katie négy kérdése esetén ez roppant nehéznek bizonyul, legalábbis számomra.

Gandhi teljes film

Hirtelen most ennyi. J A következő bejegyzés a házi feladatokról fog szólni, mert bizony van az is, bőven!

Gondolatok, vélemények, kérdések, ötletek, betűhalmazok bátran érkezhetnek!

Máté Brigi

Üdvözlő

Kedves Mindenki!

Úgy jó két-három éve dédelgetem az álmot, hogy eljussak életvezetési tanfolyamra. Elsősorban magamért, és persze nem titkolt célom, hogy később másoknak is segíthessek, immáron nem csak élettapasztalataimmal, hanem szakmai hozzáértéssel fűszerezve. Ehhez pedig először az kell, hogy én megtanuljak, megtapasztaljak mindent.

Most teljesült ez az álmom, így elkezdhettem 2014-2015-ös Életvezetési tanfolyamot, az Élet-Öröm-Programokon belül. Már most, egy hétvége után fantasztikus élményeim vannak, remek emberekkel találkoztam, és mivel drága Andi, és Jancsi lehetőséget adott rá, így ezt blog formájában megosztom Veletek. J

Szóval lesz itt öröm-sírás, filmek, zenék, beszámoló, és remélhetőleg sok-sok vélemény, gondolat Tőletek, Mindenkitől!

Máté Brigi