Univerzum jövet-menet

-          avagy hétköznapok hálójában -

A hétvégén megint tanfolyam, úgyhogy két nap teljes tudatosságban telik. Vagy legalábbis igyekszünk, mert vasárnap már a második harmadot zárjuk. Bizony, hihetetlen, de igaz, lassan, biztosan közeledik a vége. Fura ezzel szembesülni, mert bár gyakorlatban kb. 20 napja ismerjük egymást, az életben az hónapokat tesz ki. Hosszú idő, sok-sok mélységgel, örömmel, élettel, és hogy stílusos legyek: programokkal is :).

Még nem az elmúlt hétvégéről szeretnék Nektek beszámolni, de meg kell mondjam, hogy dr. Szondy Máté és Dudvai Jancsi mindketten kitettek magukért, felkészültek, és rengeteget adtak. Máté a tudatosság megélését mutatta be egy újabb szemszögből, amiben találtunk még mindig és megint újat; Jancsi pedig az EMK, az EgyüttMűködő Kommunikációt mutatta be többek között. Csodás napok voltak és persze érkezik majd rendes beszámoló is.

De most a hétközbenről mondanék pár szót. Hogy lássátok, nem mindig rózsaszín felhő, meg ilyesmi az élet. Attól, hogy tanuljuk, tudatosodunk, meg itt vagyunk a tanfolyamon. De látványos eredmények vannak. Ugyanakkor néha, pont úgy, mint bárki más, teljesen lekerülünk a gödör aljára, siránkozunk, támadunk, veszekszünk, legyen szó a párunkról, a főnökünkről, barátunkról, gyerekünkről. Az viszont biztos, hogy talán van annyi előnyünk, hogy ha mást nem, legalább valakinek siránkozunk egy sort, ami közben mi magunk ráébredünk saját valónkra, saját igazságunkra. Valami ilyesmi történt velem is a héten, és nagyon hálás vagyok az univerzumnak, hogy Drága Andit, és Jancsit az utamba sodorta, és lehet őket telefonon zaklatni :) És, hogyha kell, Oscar díjas alakítás keretén belül küldd el a sunyiba Jancsi, vagy éppen valami simihangon beszélnek akkor, amikor erre van szükség. Kiválóak vagytok. 

Oké, ennyit róluk, jöhet a szenvedés:

A hétközben

Nem tudom, ki hogy van vele, de tudatosság ide vagy oda, az ember hócipője, a nemlétező (vagy létező) testrészével együtt tele van. Úgy mindennel. Ez kijöhet egy életterületen, akár többön is. Nem találod a helyed, támadsz, veszekedsz, és ezt kapod vissza. Lehet, hogy a másik is ebben a cipőben jár, bár ez akkor és ott annyira nem érdekel, hogy nagyon.

Aztán egyszercsak felébredsz. Nem leszel jobb kedvű, nem oldódnak meg a dolgok, de mégiscsak történik valami. Benned. Mert rájössz, hogy valami nem stimmel, egyáltalán „nem oké”. És ez az a pont, ami, ahogy egyre tudatosabb vagy, és egyre többet figyelsz magadra, a gondolataidra, a reakcióidra, az életed eseményeire, a kapcsolataidra, vagyis mindenre, egyre hamarabb jön el.

Amikor pedig a felismeréssel szembesülsz, megszületik Benned a változásra való igény, a hajlam, hogy másképp legyen. Ez nyilván a jóra vonatkozik. Közben meg mehet a rettegés, hogy mit rontasz el. Minek mi lesz a következménye.

És tudjátok mi a helyzet? 
Ha van bátorságotok, és erőtök, ha csak pici is, vagy még annál is kevesebb – nekem nagyon nehéz volt -, segítséget kérni, megbeszélni, akkor menni fog! Mert bármennyire is egyedül érzed-gondolod magad, ez az esetek 99,9999999… % -ban nincs így!

Én egy kérdést kaptam: Őszintén, így gondolod a dolgokat? (Tényleg, teljesen őszintén?) Akkor ezt fogod képviselni. És pontosan az fog történni, aminek adott pillanatban történnie kell, ami számodra a legjobb.

És tényleg így történt…

Szóval univerzum köszi. Nem mondom, hogy überjó leszek, vagy nem követek el hibákat, vagy néha nem adok teret az egómnak, de valahol már bennem van, meg Bennetek is, kiben erősebben, kiben kevésbé, hogy igenis, ami van, az akkor és ott, vagyis itt és most a lehető legjobb, ami csak lehet.

Most valahogy így…

Bocs, új kedvenc Matthew Morrison, szóval Őt „kell” hallgassátok, ez a két dal szólt folyamatosan a bejegyzés megírása alatt :)

 - Máté Brigi -

Érem itt, pofon ott – avagy szenvedés mesterfokon

Na igen, érdekes hétvégét töltöttünk együtt január utolsó szombat-vasárnapján, mely egyetlen téma köré épült: a szenvedés köré. Azért is volt érdekes, mert az előtte lévő pénzügyes kicsit a realitás talajára terelt, ez viszont ismét magunkra, legbelülre irányította a figyelmet. Méghozzá kőkeményen.

Jancsi kezdte, fokozatosan felépítve, kérdésekkel, enyhébb témákkal, de mire eljött a vasárnap délután, igencsak benne voltunk a lecsóban. Azt hiszem, erre nincs jobb kifejezés. J

Persze azért nem kell sajnálni, elvégre éppen ezért vagyunk a tanfolyamon.

A szenvedés

Hogyan, és milyen módokat találunk ki arra, hogy minél tovább szenvedhessünk?

Jobb, ha mindenki leül: Nagyon sokszor (nem mondom, hogy mindig, de a legtöbbször) mi magunk teremtjük meg a kínlódást. Egyszerűen mesterei vagyunk.

Pár példa: tévénézés, vásárlás, evés, ivás, mások istápolása (magunk helyett, mert az könnyebb), sportolás, főzés, stb. Nyilván ezek nem azok, amikor élményszerűen űzzük őket, hanem figyelemelterelésként, ami közben ezen kattog a kis fejecskénk.

A megoldás:

Együtt lenni a fájdalommal, merni megélni, hinni abban, hogy a szenvedésnek van vége. Ez rendkívül nehéz dolog. Szembenézni azzal, ami fáj, ami bánt. Hogy elfogadjuk, hogy ez most így van. És hogy nem kell, hogy a következő pillanatban legyen. Megfigyelni önmagunkat, és számot vetni nap végén az aznap történtekkel, a kínzó gondolatokkal. Ugye, hogy nem könnyű? A világ legjobb kifogása pedig, hogy de mikor, mert Neked nincs rá időd. Nem is lesz, ha nem szánsz rá, ez a szomorú.

És a tanfolyamon egy dolgot mond el mindig Andi és Jancsi (az összes többin kívül, de ez a legfontosabb):

Bármennyit ücsöröghetsz a stúdióban, a jó társaságban, jelenlétben hétvégente, minden a gyakorlaton múlik. Hogy megcsinálod-e, amit kérnek. Belemész-e, átgondolod-e? Ha nem, ők nem vesztenek. Csak Te nem fejlődsz előre, hanem visszafelé. És utána meg jön a csodálkozás, hogy már megint bosszús vagy, meg nem megy semmi, meg különben és egyáltalán. Van azért ebben igazság, így a félidőn túl elég jól látszik. Betegségek, nem jövök, nem figyelek, stb.

A megoldás kettő – a Flow:

A szenvedés ellentéte a flow, vagyis azok az élmények, amelyek örömet okoznak. Ezeket is érdemes jó alaposan górcső alá venni. Mely tevékenységeket szeretünk, és melyeket kevésbé, mi az, ami annyira fúj, hogy nagyon? Ezt az élet minden területén szét lehet nézni. Legyen szó az otthoni takarításról, vagy a munkáról. Utóbbival igen sokat foglalkoztunk-foglalkozunk a Valódi Hivatás témakörében is.

Mi az, amit szeretsz? Ha ezek megvannak a kérdés: hogyan tudnál ezekbe még több élményt csempészni? Lehet, vagy ezek nagyon szuperjó dolgok? Van olyan, amit esetleg kevésbé szeretsz, de átgondolva igazából tehetnéd még jobbá, élvezetesebbé? És mely tevékenység az, ami bár örömet okoz, totál haszontalan, és nem is a kedvenceid közé tartozik? Fájdalmas, de lehet a többi, igazán jó flow-s tevékenységedre több időt tudnál szánni, ergó Te magad is jobban lennél.

Aztán jönnek a kevésbé kedvelt dolgok, vagy olyanok, amik a lista végén vannak: Pl.: otthoni takarítás, nyűg vagy élmény? Van olyan része, amit utálsz? Meg tudod szervezni, hogy ne Te csináld? Esetleg a párod, vagy takarítót hívni alkalmanként, vagy át lehet fordítani élménnyé, mondjuk a legnagyobb gyerekre rábízható, és felügyelettel ő is fontosnak, és hasznosnak érezheti magát? Ezek persze csak példák, de a kiszervezéseken sok múlik! J

Ugye, hogy kemény dió?! Kókuszdió, mert az neccesebb, mint a sima…

Igen, ezzel telt a hétvégénk, kőkemény szembenézéssel magunkkal. Meditációval. És az utána követő felismerésekkel. Aztán, hogy ez fejben marad, vagy vesszük a fáradtságot, no meg a bátorságot, hogy szembenézzünk vele – netalán még házit is írjunk -, az megint egy  másik kérdés.

Talán éppen ideillő filmajánló, elvégre Hawking-nak is van oka a szenvedésre, de nem arra koncentrál...

Volt még egy nagyon fontos momentuma a hétvégének, nevezetesen a vendégelőadónk. Ezúttal Balzsay Károly tisztelt meg minket azzal, hogy eljött hozzánk, és önmagáról, az ökölvívásról, a kudarcokról, és alapvetően a kitartásról beszél nekünk-velünk. Csakúgy, mint korábbi előadóink, akikről már olvashattatok, egyszerűen csodálatos élményt kaptunk, köszönjük, Andi, Jancsi, és persze Karcsi!

Ez az ember valami félelmetes, és kivételesen nem azért, mert valószínűleg a másodperc törtrésze alatt le tud ütni J. Hanem, amiket átélt, ahogy megéli a dolgait, az csodálatos. Egyrészt picit egy állat, mert üt-vág, és még élvezi is, másrészt pedig olyan kudarcokból állt fel, ami sokakat meghátrálásra késztetne. Például, meccs közben érzi, hogy jaj, baj van a fülemmel. Ja, csak beszakadt a dobhártyája, nincs, pont. Akkor megyünk anélkül tovább. Ja, a kezem furcsa, ja, eltört. Ok, meggyógyul, megyünk tovább. Igen, betegség, rák, majdnem olyan, mint a megfázás, kemó után megyünk tovább. Szédületes! Ha valakin látni az élet teljes megélést, akkor az ő. Családos, megy, vonul, edzőként már az ifjakat készíti fel remélhetőleg az olimpiára (ez az álma), és egyszerűen megy tovább. Volt valami, ami most, jelenleg, adott pillanatban nincs. Arra kell koncentrálni, ami van, és ott a mostban bizony remek dolgok vannak. Nem is tudom, mit mondjak még róla, hiszen a neten sok infó elérhető, de a személyes találkozás szerintem mindannyiunkat elvarázsolt és nagy löketet adott a hétvége témájában is ahhoz, hogy szembe merjünk nézni a kihívásokkal, szenvedésekkel, és örömökkel! Köszönjük!

Valahogy így vagyunk most. Megint hétvége, Dudvai Jánost, és dr. Szondy Mátét „kapjuk” ezúttal, nagyon kíváncsian várom.

-          Máté Brigi -