Húúú, jó rég nem írtam! No, de
majd most.
Kezdjük az elején, mégpedig
azzal, hogy beléptünk a tanfolyam utolsó részébe, ami azt jelenti, hogy pár
hétvége és egy záróvizsgát követően befejezzük közös jelenlétünket, legalábbis
ebben a formában. Ami egyfelől pozitív, mert szabad hétvégék, másfelől meg
ugye, egy csöppet összeszoktunk, reggeli kávék, stb. Belegondolva fura lesz, de
ugye a jelenlét lényege éppen az, hogy nem gondolkozunk,meg szomorkodunk előre,
hanem a MOST-ot élvezzük, méghozzá nagyon.
Tehát, mint említettem, volt
vizsgánk, amivel lezártuk a kétharmadot. Pénzügyi rész, írásbeli és szóbeli, és
a különféle gyakorlatok fogalmak ismerete. Meg kell mondjam, tanultunk rá,
együtt is, meg kidolgozott tételek keringtek, szóval készültünk rá tényleg. :)
A harmadik rész pedig nem más,
mint gyakorlat, amiről már most kisregényt lehetne írni! Andi és Jancsi annyi
mindent leszervezett nekünk, ami hihetetlen, ráadásul az emberek nagy része nem
is tenné meg magáért. (Én legalábbis nem tettem volna meg szerintem, és ezt le
merem írni őszintén.)
Március 7-8-at már e szerint
kezdtük el, méghozzá táplálkozási hétvégét tartottunk. Korábban volt külön
Egészségtudatos Szeminárium, ám itt erre most mi kaptunk 1,5 napot, Kozma Niki
és Márkin Peti előadásában, rengeteg hasznos, és fontos információval.
A számtalan szakmai tudásanyag
mellett alapdolgokra is rávilágított, amit bizony rengetegen elhanyagolunk, ilyen
például három dolog az étrenddel kapcsolatban:
-
Jobban érzed magad egy jó étrenddel, helyes
táplálkozással,
-
Jobban teljesítesz sportokban (igen, a mozgással
összefügg),
-
Jobban nézel ki
Ezeknek pedig
egyszerre kellene harmóniában működniük. Tegye fel a kezét, aki ilyen
szupertudatosan táplálkozik, és mozog? Ugye? Kevesen.
E mellett sokakat
eltérítenek a közhiedelmek, a család, a kondícionáltságunk, röviden:
befolyásolhatóak vagyunk.
- „Egyél még, kisfiam/kislányom!” – Ezt a mondatot biztosan sokszor hallottuk már, pedig igazság szerint, ha már 80%-ig telítettek vagyunk, nem kellene a teljes jóllakottságig tömni magunkat.
- Aztán: Reggelizz úgy, mint egy király! – Tényleg, feltétlenül jólesik Neked, a szervezetednek?
- Az esti evés hízlal. Persze, ha felfalod a fél konyhát, de tudatosan összeválogatva azért lehet enni. Mindig minden a mértéken, a mértékletességen múlik.
- Nagyon sok hatás ér minket a különböző médiumok által, melyik joghurtot együk, milyen kekszet vegyünk, ez mind-mind befolyásol, és nem feltétlen a jó irányba.
- Kevés folyadék: Átlagosan kg/30ml folyadékot kellene fogyasztanunk naponta, ami persze növelhető, főleg, ha rendszeresen sportolunk.
Mivel táplálkozástudományból
annyi szaktudomány van, mint égen a csillag, ezért én nem nagyon mélyednék
bele, viszont annyi mindent le lehetne írni, hogy csuda… :)
Hogy ne csak azt mondjam, amik
érnek, és mit rontunk el, megosztom Veletek A siker receptjét!
-
Táplálkozás 70%
-
Mozgás 30%
-
Kiindulópont helyes értékelése, Reális, konkrét
célok kitűzése
(vagyis, hogy nem kell koplalni, meg alultáplálni
magunkat, ne fogyni akarjunk, hanem egy jó, ideális étrendet találni
elsősorban)
-
Időpont hozzárendelése
-
Igyekezet (folyamatosság)
-
Naplózás (figyelni azt, hogy mikor nem tartottuk
esetleg be, és néha szabad tartani bűnözéseket :) )
E mellett
pedig íme pár lépés, ami segíthet a kezdetekben:
1.
Első fázis: Problémás ételek elhagyása 30 napig
(mindenféle gabona, tejtermékek, cukor, hüvelyesek)
2.
Teszteld azokat, amelyeket visszavezetsz (2-3
naponta csak egy ételt, egyszeri fogyasztással, hogy vált-e ki valamilyen
tünetet)
3.
Tartsd az étrendedet!
4.
Céljaid szerint szabad testre az étrendet:
hízás, fogyás, testkompozíció
5.
Mérj! Ellenőrizz és tesztelj (vezess ételnaplót)
Fontos egy jó étrend
kialakítása, amire odafigyelünk, ám ezt megtalálni, a saját életünknek
megfelelőt, nem könnyű, ezt már fent is láthatjuk, de meghálálja szervezetünk. Hihetetlen,
mennyire oda kell figyelni életünk ezen területére is, pedig a legtöbben
indítunk egy kávéval, és majd egyszer csak valamikor eszünk. Amit sajnos a
testünk csak egy bizonyos ideig tolerál, főleg, ha még nem is mozgunk.
Így telt a
hétvégénk jelentős része. Nagyon sok még bővebb tudással, amiből még szeretnék
majd megosztani Veletek, de elsőre ez is elég.
Yurkov
A nőnapi
délutánunk pedig – a Férfiak kedvességén túl, virágon, és sütin kívül – egy rendkívüli
élménnyel is gazdagodhattunk, Kovács Orsolya, a Yurkov márka alapítója tartott
nekünk előadást, színekről, típusokról. Nos, tetszett mindenkinek! Egyesével
megnézte, kinek, milyen évszak áll közel, milyen színeket hordhat, és bizony
voltak meglepődések! Nagyon-nagyon élveztük!
A színek
jelentése, a szabásminták, vonalak, alkatok, tényleg minden centi számít,
nagyon sok gyakorlattal telt ez a délután, még hajszíntippeket is kaptunk,
aminek hatására az évek óta viselt vörösem barnára váltottam, és szeretem. :)
Annyi élmény,
és információ áramlott át rajtunk, hogy most így nem is tudom, mit hagyok ki, pedig
Peti előadásából rengeteg kimaradt, de hozok nemsokára pár könyvet, amibe
érdemes belenézegetni ezzel kapcsolatban.
Röviden (?)
ennyi most. Ja! A végére hagytam még egy szuper dolgot:
Sikeres
Vállalkozásindítási Szemináriumunk lesz március 29-én, ahol abban a
megtiszteltetésben van részem, hogy én is előadhatok marketinggel kapcsolatban. (juhhúúú)
A részleteket >>>ITT<<< találjátok, jelentkezzetek, mert fogyatkoznak a helyek, bár a
Ustream-re még lecsaphattok! :)
-
Máté Brigi -
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése